Közönségdíj szavazása a Natursziget szervezésében 2015-ben: Az Év Orvos-természetgyógyásza

Bemutatkozik dr. Lieber Andrea, az Orvosi Kozmetika és Természetgyógyászat vezetője

A Natúrsziget olvasói valószínűleg úgy gondolják, ahogyan én: egészségünk tényleges megőrzésében talán a természetgyógyászat a leginkább számba vehető lehetőségünk. A testi tünetek a betegségek megjelenésének legvégső állomása, így ésszerűbb már egy korábbi fázisban helyreállítani a megbillent egyensúlyt vagy megőrizni a fennálló harmóniát.

Sok panasz esetében gyorsabbnak, egyszerűbbnek tűnik a modern gyógyászat alkalmazása, de még ilyenkor is hasznos kiegészítő terápiaként a természetgyógyászati módszereket alkalmazni. Különösképpen, ha a betegségek kiváltó okait is szeretnénk megszüntetni.

A természetgyógyászat ágai közül választhatunk problémáink, egyéniségünk, lehetőségünk szerint. Az igazán fontos azonban az elhatározottság helyzetünk megoldására, állapotunk javítására, illetve egészségünk megőrzésére. A természetgyógyász személye nagy segítség a cél elérésében, így mindenképpen számunkra hiteles, megbízható, szimpatikus terapeuta szükséges hozzá.

Ahogy itt az „Év orvos-természetgyógyásza” szavazás során kiderült, sokaknak voltam/vagyok én a megfelelő terapeuta! Nagyon köszönöm mindenkinek, aki szavazatával hozzásegített ehhez elismeréshez!

Nekem nem volt egyszerű az orvosegyetemi képzettség felől eljutni jelenlegi hozzáállásomig.

Aneszteziológus orvosként kezdtem pályámat, majd bőrgyógyászaton dolgozva (és gyerekeim betegségeinek kezelése közben) fordultam a holisztikusság és a betegségek, problémák komplex kezelése felé. A gyógyítás más alternatíváit kerestem a minél mélyrehatóbb egészség elérése érdekében, és ebben sok segítséget és támogatást kaptam családomtól.

Elsőnek a homeopátia nyújtott lehetőséget a fejlődésre (klasszikus és klinikai irányú képzés, francia homeopata orvosi vizsga, valamint a Pécsi Orvostudományi Egyetem vizsgája), illetve természetgyógyászati képzésem további állomásai (pl. fitoterápia, lézer gyógyászat, akupunktúra, HKO, Bach virágterápia, Voll diagnosztika). Különösen a bőrpanaszok azon határterületei érdekeltek, melyekre a bőrgyógyászat kevés megoldással szolgál. Szükségesnek látszott a kozmetika bevonása a kezelésbe, és ennek megfelelően elvégeztem a kozmetikus iskolát is. Különleges végzettségeimnek és tapasztalatomnak megfelelően folyamatosan részt veszek különböző oktatásban, vizsgáztatásban és továbbképzésekben (homeopátia, természetgyógyászat, kozmetika), több alkalommal írtam szakmai cikkeket, könyvet, hívtak szakértőnek (cégek, újságok és tv), és közreműködésemmel fejlesztettünk új kozmetikai gépeket.

Ezzel az alapozással 1998 óta vezetem az Orvosi Kozmetika és Természetgyógyászatot, ahol az elnevezés pontosan kifejezi a többletet, az általános látásmódtól teljesen különböző hozzáállást. Képzettségünk és gyakorlatunk teszi lehetővé a problémák, tünetek hátterének speciális látásmódját és kezelését, kiemelve a speciálisan képzett és felelősségteljesen dolgozó kozmetikusok munkáját. Nagy szerencsém van, hogy együtt dolgozhatok munkatársaimmal: mindig számíthatok szakértelmükre, támogatásukra, megérzéseikre, szeretetükre!

Mint a természetgyógyászat általában, mi is holisztikusan (a teljes szervezetet figyelembe véve) igyekszünk vendégeink/betegeink segítségére lenni az egészség és szépség megőrzésében, illetve a gyógyulásban. A valóban folyamatosan biztosított orvosi háttér lehetővé teszi a bőrproblémák mélyreható rendezését és a kozmetikai eljárásokkal elérhető kimagasló eredményeket. Ehhez azonban folyamatosan szükséges pácienseink aktív közreműködése is!

A bőr a test és a lélek tükre is: az a tapasztalat, hogy mind testileg, mind lelkileg keveset törődünk önmagunkkal. Pedig figyelnünk kellene jelzéseire is, hiszen jó lenne már a megbetegedés előtt a megelőzésre törekedni, amiben nagy segítséget nyújthatnak a természetgyógyászati módszerek is! Egyre inkább úgy érzem, nagy jelentősége van munkámban a felvilágosításnak: minél többet tudunk problémáink hátteréről, annál sikeresebben tudjuk megoldani őket. Sokat kell tudnunk az összefüggésekről ahhoz, hogy életmódunk kiegyensúlyozásával gyökeresen tudjunk harmóniát teremteni egész életünkben!

Az Orvosi Kozmetika és Természetgyógyászatban az összes választható kezeléssel – a bőrgyógyászat, kozmetológia, biokémia legújabb tudományos eredményeire támaszkodva – nagy odafigyeléssel, egyénre szabottan, különösen magas szintű wellness kezeléseket állítottunk össze. Általuk megoldható a feltöltődés, a mindnyájunknak járó kényeztetés és akár a jobbulás is! Különösen figyelmükbe ajánlom kedvencemet, a teljesen speciális „Dr. Lieber kezeléseket” – hogy vendégünk valóban újjá születhessen!

Gyógyító munkámban sokszor már nem is jelentkezik vezető tünetként a bőrprobléma. Az azonban mindig megállapítható, hogy belsőnk testi-lelki kiegyensúlyozottsága mindig megjelenik külsőnkön is – a Látható Harmónia minden életkorban elérhető! Ezért is lett ez a jelmondatunk!

Remélem, tevékenységemmel a továbbiakban is sok betegemnek és vendégünknek tudok segíteni problémája megoldásában. Kívánok mindnyájuknak jó egészséget, sok sikert céljaik és saját Látható Harmóniájuk elérésében!

                        dr. Lieber Andrea